Kedves Ágacskások!
„Tokkal-vonóval” csoport indul az Ágacskánál 2020. februártól!
Olyan örökbefogadóknak és várakozóknak ajánljuk ezt a csoportot, akik foglalkozni akarnak gyermekük származási kérdésével. Akik fontosnak tartják, hogy a bizonytalan, vagy a vélhetően roma származást legalább olyan jól kezeljék, mint azt, hogy a gyermekük örökbefogadott.
Sokat tud segíteni, ha hasonló élethelyzetben lévőkkel, hasonló problémával küzdőkkel beszélgetünk, cserélünk tapasztalatot, osztunk meg élményeket. A tapasztalat-csere a közös sorsú, a hasonló (legalábbis származását, vagy származási bizonytalanságát tekintve hasonló) gyermeket nevelő örökbefogadó szülőknek, és a várakozóknak is hasznos, előrevivő.
A csoportot két tapasztalt szakember vezeti, akik emellett maguk is örökbefogadó szülők: Rózsahegyi Nóra gyógypedagógus, családterapeuta és Kiss Zsófia klinikai szakpszichológus.
Mit nyújt a csoport?
– Önismereti feladatokkal, kérdésekkel dolgozhatunk saját sztereotípiáinkon, kimondott, vagy még fel sem ismert előítéleteinken.
– Segít az származással kapcsolatos bizonytalanságok, kételyek leküzdésében.
– Oldja a roma, vagy bizonytalan származású gyermekkel kapcsolatos félelmeket, szorongásokat.
– Gyakorlati tanácsokkal segíti a leendő, vagy már örökbefogadó szülőket, akik vállalták, hogy gyermekük roma, vagy bizonytalan származású gyermeket nevelnek.
– Foglalkozunk a társadalom és főleg a szűkebb környezet (óvoda, iskola, család, szomszédok) előítéleteinek, „beszólásainak” kezelésével.
A csoport havi egy alkalommal, vasárnaponként lesz 10-től 1-ig (4×45 perc) 2020. februártól májusig, majd szeptembertől decemberig 4+4 alkalom.
Az első félév időpontjai:
február 23.
március 22.
április 19.
május 17.
Ez egy zárt csoport, ami azt jelenti, hogy aki jelentkezik, a közös munka egész idejére, 8 alkalomra elköteleződik. Ez azért fontos, mert az önismereti munka csak ismerős, biztonságos közegben végezhető. A hatékony közös munka feltétele a kis létszámú csoport, ezért max. 18 fő jelentkezését tudjuk elfogadni.
Egy félév (4 alkalom) díja: 25.000 Ft/fő, amit az első alkalommal kérünk befizetni.
Jelentkezés a “Tokkal-vonóval” csoportra:
Rózsahegyi Nóránál